Az Alcsíki-medence egyik fő nevezetességének számítanak a nátrium, magnézium, kálcium és hidrokarbonát tartalmú borvizes források. Ezek, amellett, hogy jó minőségű ivóvizet biztosítanak, jellegzetes élőhelyeket alakítottak ki, ahol sok ritka növény- és állatfaj talál ma is menedékre. Különlegességük, hogy az ásványvízből kicsapódó limonit helyenként forráskúpokat hoz létre, vagy szétterül a forrás környékén, vöröses bevonatként, amit a helyiek borsárnak neveznek, innen kapta nevét a Borsáros-láp is, amely jelenleg két különálló részből, a Vizkertből és az Omlásaljból áll. A különböző összetételű, ásványi sókban gazdag források környékén lápok és láprétek változatos típusai jelentek meg. A Würm eljegesedési korszak végén létrejött lápok kiterjedése valamikor többszöröse volt a mainak. A Borsáros kiterjedése a régi katonai térképek tanúsága szerint a XIX. század végén 15 hektár lehetett, a XX. század ötvenes éveiben már csak alig több mint 9 hektár volt, napjainkra pedig 2,5 hektárra zsugorodott. Növényritkaságaira már 1929-ben felfigyelt Nyárádi Erasmus Gyula, aki még nagy, nyitott vízfelületekről számol be a lápon. 1939-ben botanikai rezervátummá nyilvánították, 2007-től pedig a Natura 2000 védett területek hálózatának része (ROSCI0007 Alcsíki-medence Natura 2000 terület). Hivatalos védettsége nem állította meg a terület növényzetének változását, amely jórészt a lecsapolás, vízszabályozás és szennyezés miatt következett be: széleit ellepték a zavarástűrő növények, a borvízkedvelő nyílt lápközösség helyét pedig magaskórós és bokorfüzes foglalta el.

A rezervátum jelenleg is számos ritka és jégkori reliktumfajnak nyújt menedéket, amelyek hosszú távú fennmaradásához elengedhetetlen a láp – legalább részleges – helyreállítása, amely 2014-ben kezdődik el a helyi önkormányzat és a Natura 2000 terület kezelőinek közös munkájaként.

A vízkerti rész első harmadában a fátlan növényzet nagy részét jelenleg magas növésű lápi magaskórósok foglalják el, mellettük az alacsonyabb, zsombékoló sások alkotta mészkedvelő láprétek maradványaival. Mindkettő az aránylag jobb vízellátottságú területeken fordul elő, mivel azonban a láprétek állandó nedves talajt igényelnek, a legyezőfüves (Filipendula ulmaria) magaskórós elfoglalja helyüket. Ez utóbbira jellemző, hogy nagy levelű kétszikű növények uralják, amelyek egy-két méter magasságúra nőnek: nyár elejétől virágzik a csermelyaszat (Cirsium rivulare), réti legyezőfű (Filipendula ulmaria), macskagyökér (Valeriana officinalis). A vízzel átitatott talaj ebben a növényközösségben még biztosítja az egyik védett jégkori maradványnövény, a szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica) megmaradását, a szintén glaciális reliktumnak számító törpe nyír mellett. A láprétek maradványinak ritka vagy reliktum jellegű növényei még a hengeres sás (Carex diandra), hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), mocsári nőszőfű (Epipactis palustris), mocsári kardvirág (Gladiolus palustris), serevényfűz (Salix rosmarinifolia), fürtös lizinka (Lysimachia thyrsiflora) is. Az akár másfél méteresre megnövő szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica) sikeresen illeszkedik be a magaskórós növényzetébe, tőlevelei is nagy felületűek. Mélyen szíves válluk alapján el tudjuk különíteni őket a közösség vizes részein gyakran megjelenő gólyahírtől. Hosszú fürtben álló fészekvirágzatai június végétől nyílnak. Aránylag jól tűri az átmeneti szárazságot, és a becserjésedett részeken is megtaláljuk, bár itt ritkábban virágzik. A lápokhoz kötődő európai jelentőségű védett fajok közül ő az, aki nemcsak a Borsáros lápban, de az egész Alcsíki-medencében a legsikeresebben vészelte át élőhelye változásait. A további kiszáradás miatt azonban a hamuvirág is veszélyeztetett.

Égeres és rekettyefűz láp

A Borsáros füzeseit rekettyefűz (Salix cinerea) alkotja, amely a láprét kaszálásának felhagyása után uralkodóvá vált a területen. Félgömb alakú koronái alacsony, legfennebb 5 méteresre növő sűrű cserjést képeznek, amelynek gyepszintjében a dárdás nádtippan (Calamagrostis canescens) és sásfajok (pl. gyepes sás) között megtaláljuk a gólyahírt, legyezőfüvet, fürtös lizinkát, békakontyot és számos más mocsári növényt. A tápanyagfelhalmozódás és szennyezés hatására azonban könnyen elözönli a csalán és más zavarástűrő növényfaj. Kis csoportokban, a pangóvizes mélyedésekben, magasabbra növő enyves éger (Alnus glutinosa) csoportok tarkítják és néhány kisebb babérfűz (Salix pentandra) egyed is előfordul, amely fényes leveleivel kitűnik a szürkés rekettyefüzek közül. A fűzláp is menedéket nyújthat lápi növényeknek, mert árnyékolásával enyhíti a kiszáradást, némelyik faj jobban is érzi magát itt, mint a nyílt térszínen. A ritka lápi növények közül a rekettyefüzes szegélyében él a mocsári, vagy réti angyalgyökér (Angelica palustris) borsárosi állománya. Nagytermetű, szára gyakran eléri a másfél meter hosszúságot, két- vagy többéves növény, virágzata fehér, összetett ernyő. A hasonló, de gyakori erdei angyalgyökértől (A. sylvestris), amely szintén megjelenik a füzesben, legkönnyebben meggtört gerincű tőlevele alapján különíthetjük el. Élőhelyei megszűnése miatt egész Európában veszélyezetett faj, Romániában számontartott lelőhelyeinek több mint feléről is eltűnt már. A Borsárosban 2013-ban 32 példány élt, viszont az erősen árnyékolt füzesben nem tud terjedni.

A Borsáros különleges kincse az apró termetű törpe nyír (Betula humilis), amelynek valaha legnagyobb romániai populációja élt itt. Jégkori maradványnövény, amely a lápok kis fájaként a tundra növényzetét idézi meg. Akárcsak a többi nyírfaj, váltivarú: porzós virágai az ágak végén barkákba tömörülnek, a termősek a rövidhajtásokon apró füzéreket alkotnak. Állományának gyors fogyatkozására már Emil Pop botanikus is felhívta a figyelmet a hatvanas években, ekkor főleg a kivágás veszélyeztette. Jelenleg 20-30 egyede él a rezervátumban, jórészük alig látszik ki a magaskórós növényzetből. A füzes árnyékolását sem tűri, ezért élőhelye egyre szűkebb. A közönséges nyírrel kereszteződhet, hibridjüket (Betula zimpelli) három lápból ismerjük összesen. Akárcsak a törpe nyír, a többi bemutatott jégkori reliktumfaj eredeti élőhelye a vízzel alaposan átitatott talajú, nyílt, alacsony vagy középmagas sásfajok áltatal dominált láprét. Annak ellenére, hogy a rekettyefüzes is értékes élőhely, a törpe nyír és társai fennmaradásához szükség van arra, hogy a magaskórós növényzetet és a cserjést visszaszorítva újra teret kaphasson a láprét. Ezért 2014-ben elindult a láp szakaszos helyreállítása. Az első szakaszban az elgyomosodott (csalános, kenderkefüves) foltok többszörös kaszálására kerül sor: ezzel a lápokra nem jellemző biomassza eltávolítása érhető el. A második szakaszban az elfolyó borvíz visszavezetésével egyidőben, a nyílt foltok környékén fokozatosan visszaszorítják a cserjéket. A gyors kivágás kiszáradást és további gyomosodást eredményezhetne. Jó esély van rá, hogy a zsombékonként vagy szálanként tengődő lápréti növényzet visszahódítja az így felszabaduló területet, ha ez nem történne meg, a harmadik szakaszban a lápiréti fajok aktív visszatelepítésére is szükség lehet. A cél az, hogy 5-6 év alatt a Borsáros láp visszanyerje eredeti nyíltabb formáját, amely életerős reliktumpopulációknak biztosít élőhelyet.

TANÖSVÉNY: Borsáros láp – Vízkert
Ez a tanösvény (kb. 200-250 m hosszú) az András Pista kútja mellett kezdődik és végigvezet a rezervátum legértékesebb fajai és élőhelyei mellett, majd visszavisz a kezdeti pontjához. A tanösvény egy deszkapallón van kialakítva, ahogy a Mohos tőzegláp esetében is. Az ösvény mentén 4 információs tábla van kihelyezve, melyen látványképek és leírások vannak a jelen lévő védett növényekről és előhelyekről.

MEGKÖZELÍTÉS:
A rezervátumot az E574-es számú megyei útról, vagy az E578-as számú nemzetközi útról lehet megközelíteni, mely ketté szeli Borsárost és Csíkszentkirályt is. Borsáros 25 km távolságra van Tusnádfürdőtől és 8 km távolságra Csíkszeredától.

Borsáros láp, Csíkszentkirály (655 m) – tanösvény
A tanösvény hossza: 150 m.
Ott töltött idő: turistától/csoporttól függ, általában 20-30 perc.