Az útvonalról
 
Loic Mary (francia önkéntes) és lelkes csapata személyes tapasztalatai:
Ez egy rövid útvonal a toronykövekhez, amely Tusnádfürdő közelében található. Azt tanácsoljuk, hogy vigyél magaddal kaját és indulj el 10-11 óra körül délelőtt, hogy a csúcson tudj megebédelni.
Az útvonal Tusndáfürdőről, a vonatállomás közeléből indul. Miután néhány 100 méteren követjük a vasutat, áthaladunk egy hídon az Olt folyó fölött, majd teljesen egyenesen haladunk tovább, amíg el nem hagyjuk a várost és be nem érkezünk az erdőbe. Az út enyhén felfele vezet és találkozik az erdei úttal. Innen job irányba, északra folytatjuk utunkat, amely széles, erdőkitermelésre használják, így nem tudunk eltévedni. Egyszerre csak egy elágazáshoz érkezünk, ahonnan balra haladunk tovább.
Két útvonal áll a rendelkezésünkre a toronykövekhez és annak érdekében, hogy mindkettőt kipróbáljuk, azt tanácsoljuk, hogy egy körtúra formájában egyiken menjünk fel a célhoz, majd a másikon ereszkedjünk vissza.
A felfele vezető út nincs kijelölve és enyhén vad, figyelni kell a sok csalánra is. Bizonyos szakaszain a szintkülönbség elég nagy. Egy idő után egy információs táblát láthatunk, amely jelzi, hogy felértünk a csúcsra. Itt egy nyíl mutatja az irányt a toronykövekhez, melyhez egy kb. 5 perces ereszkedőn kell lemenni.
Itt megérkeztél a kilátó ponthoz, a toronykövekhez, csak éld át az élményt!
Miután végeztél, visszamehetsz a információs táblához, ahol egy fából készült asztalt is találsz. Itt el lehet fogyasztani az ebédet. Ezután vissza lehet menni azon az úton, amelyen idáig érkeztél, de tanácsos a másik irányba menni tovább, amely már ki van jelölve. Ez a kék háromszöggel kijelölt útvonal a hagyományos, jól ismert útvonal, amely visszavezet a városba. Vigyázni kell az ereszkedőnél, mert nagyon csúszós és meredek!
Ez az útvonalat ritkán van használva, emiatt nem követhető mindenhol. Ha elbizonytalanodsz, kövesd a jelzést és ne az utat figyeld. Vigyázat: sok kidőlt fával találkozhatunk az útvonalon.
Leereszkedés után, találkozol egy kis patakkal, mely az ereszkedő végét jelzi. A patakon áthaladva ismét az erdei úttal találkozol, ezt követve lefele vissza lehet jutni a városba.

Visszajelzések a csoporttól:

“Csodálatos, de az ereszkedő egy kissé veszélyes, ajánlatos egy túrabot használata.”
“Szép útvonal és izgalmas torony alakú szikla a tetején. Kellemes volt a napos időt itt tölteni és élvezni a kilátást.”
“Jó útvonal. Talán valakinek jó lenne kitisztítania az útvonalat, de ettől függetlenül jó kis kapaszkodó volt!”

 

Tusnádfürdő/Vonatállomás (650 m) – Toronykövek (850 m) – gyalogos túraútvonal:

Jelzés: kék háromszög
Menetidő a toronykövekig: 1 óra (45 perc emelkedő, 15 perc pihenő).
Ott töltött idő: turistától/csoporttól függ, általában 20-30 perc.
Menetidő vissza a városba: kb. 45 perc.
Útvonal hossza a toronykövekig: 2,6 km.
Kerülő útvonallal az út: 7 km.
Szintkülönbség: 241 m.
Meredekség a toronykövekig: 7%

Jó fizikai felkészültségben lévő turistáknak ajánlott, ellentétben nem ajánlott szívbetegeknek, légzőszervi és keringési problémával küszködőknek, reumás és egyéb ízületi betegségben szenvedőknek.